A szertartás lépésről lépésre 

A szertartás kezdete

A vendégek helyet foglalnak, az első sorokban ülnek a szülők, testvérek és a közeli hozzátartozók. A bevonuló zenére a választásotoknak megfelelő sorrendben megkezdődik a bevonulás.  A bevezető rész alatt halk zene szól. 

Fogadalom

A bevezető rész és a ceremónia alatt halk zene szól, majd az általam feltett kérdésre válaszoltok. A "hivatalos" részt követően a gyűrűhúzás és a fogadalomtétel következik, ahol tanúitok és szeretteitek előtt  egymásnak tesztek  fogadalmat.    Ez nem kötelező elem, hanem a ceremónia egyik kedves és megható eleme, melynek szövegét megírhatjátok ti is, de az általam elmondott szöveget is megismételhetitek. 

Látvány elemek

S, hogy mivel tehetitek még eredetibbé és látványossá a szertartást ? Ez sem kötelező, viszont  évek múlva is  életre szóló emlékként jelenik meg házasságotokban.       - gyújthattok gyertyát,

- szórhattok homokot,

- készíthettek időkapszulát,

- ültethettek életetek indulását jelképező  fát,

- készíthettek közös festményt

és még számos olyan elemet alkalmazhattok, ami számotokra fontos és értéket jelent.


Köszöntő

Ekkor a házasságról, a családról és az összetartozásról hangzik el néhány gondolat. 

Szülők köszöntése

Ha szeretnék, akkor a szüleiteket is köszönthetitek,  melyhez néhány gondolatot fűzve megszólal a zene és átadjátok a virágokat és/vagy ajándékokat a szüleiteknek.

Gratuláció és pezsgős koccintás

A szertartás végén érkezik a pezsgő, és mindenkivel koccinthattok.  A ceremónia végén fogadjátok szeretteitek és barátaitok gratulációját.



A bemutatott sorrend csak egy séma, akár a sorrend, akár a tematika változtatható. Azt szeretném, ha olyan szertartást kapnátok ami elegáns, oldott, kedves és hinni tudtok az erejében.